szazu

Sunday, October 16, 2011

Hímzés, horgolás

Az elmúlt időszak termése látható a képen:-) Az Apám szemében című kép nagyon nehéz volt, sok rész csak természetes fényben volt hímezhető és rengeteg kontúr volt rajta- de készen van!
A mellette látható Mirabilia-t csak kb 40%-ban hímeztem én, a lányom kezdte el, de úgy gondolta, hamarabb készen lesz, ha ideadja:-)
A horgolt írószertartók gazdái: bal oldali természetesen az unokámé, a jobb oldali az öcsié, a középső maradt nekem. A telefontok kétoldalas, még nem adtam át, remélem beleférnek a telefonok!
Most kicsit "alkotói válságban" vagyok, nem tudom, mit hímezzek:-) Hiába nézegettem a meglévő mintákat, egyik sem fogott meg annyira, hogy nekiálljak..de sebaj, mert az előzőekben látott hurkos horgolási technikával folyamatban van egy újabb szőnyeg a konyhába, hátha amíg azt horgolom , eszembe jut, hogy mit is kéne hímezni:-) Addig is látogatom a Ti blogjaitokat, hátha épp ott szeretek bele valamibe!

Monday, June 27, 2011

Hímzés és horgolás

Nem sok mindent készítettem az elmúlt időszakban, igaz az "Apám szemében" című hímzés meglehetősen aprólékos és apró, sok öltés. Kicsit több mint a fele van készen, de a kontúr még mindenhol hiányzik.
A bal felső képen a lányomnak kötött kis nyári felső látható, ez volt az első , amikor felvette, így nem éppen alá való a melltartó:-)
A bal sarokban magamnak készített kardigán van, jó volt kötni, csupa leejtett szem! Semmi para, ha leejtettem, le is kellett! Az alatta lévő képen a gombolási megoldás látható, horgolt szegély, aminek a közepébe pont beleillett a kis virág alakú gomb!
Alatta és a kis lilás - nah, ez a mostani nagy felfedezésem! Sonia Maria tanította meg nekem a youtube segítségével, a kis lila a gyakorló darab. Már régen tervezgetem, hogy az előszobába horgolok egy futó szőnyeget, de igazán egyik minta sem ragadta el a fantázimat - egészen addig, míg erre a subaszerű horgolási technikára rá nem találtam. A hurkok szorosan állnak, soha nem fognak kihúzódni. Az eredeti mintában a kis hurkokat elvágják középen, és akkor már tényleg úgy néz ki, mint ha suba lenne. Nekem egyenlőre így tetszik, de ki tudja, lehet, hogy egy idő után megunom és felszabdalom:-)
Íme a link, hátha valakinek még megtetszik rajtam kívül:
http://falandodecrochet.blogspot.com/2011/05/tapete-de-croche-no-ponto-argola-eou.html
Mindenkinek kellemes nyarat és sok szabadidőt kívánok a kézimunkázáshoz!

Sunday, April 03, 2011

Horgolt kosár, pulcsi

Némi kis elkészült egyveleg az elmúlt időszakból... Szuzinak hála, megkaptam az áhított Paula Vaughan mintát, a 8 lapból az első van készen.. rengeteg szín van benne, remélem a végeredmény is szép lesz.
A lányom látott horgolt kosarat a régiségvásáron és megtetszett neki, úgyhogy horgoltam neki egyet, a keményítőt hígítás nélkül használva egészen kemény lett, a füle meg azért áll így, mert csak egy mércés edényre tudtam ráhúzni, hogy formára száradjon, a füle meg éppen belefért:-) A jobb felső képen az unokámnak kötött kardigán , a jobb alsón pedig a már elkészült lila kardigán bordó verziója, ez utóbbi nem az enyém:-)
Ma is voltam a régiségvásáron , de semmi - hobbinkhoz köthető- dolog nem volt, így csak a szememet legeltettem és élveztem a meleget. Mindenkinek kellemes tavaszt kívánok!

Sunday, February 27, 2011

Michael Jackson és keresem

Nagy titokban készült a Jacko portré, a lányomék házassági évfordulójára. Tegnap átadásra került, így most már megmutathatom. Mivel untam a sok szürkét, valami színesre vágyom. A vágyam tárgya pedig nem más, mint a másik képen látható Paula Vaughan: Through a father eye's című alkotása. Az anyám szemében persze megvan, de lelki okokból én az apásat szeretném kivarrni. Ezért a segítségeteket kérem, ha valakinek megvan ,és elküldené, vagy tudja a fellelhetőségét és megosztaná velem, annak nagyon hálás lennék ám:-) Kerestem már én is sokfelé, de nem találtam , sajnos:-(
Addig is kötögetek, rozsdabarna fonalból kötöm a már látott lila kardigánt , ezt most ajándékba.
Remélem, most már több időm lesz kötögetni, hímezni, úgy néz ki, nem lesz már itthoni munkám. Ez egyrészt jó ,mert több szabadidőm lesz, másrészt anyagi okokból kissé rossz, de hát ez van. Minden nem lehet egyszerre, ugye?

Sunday, December 12, 2010

Lassan itt a karácsony!

Elkészült a 13 szépség, és smucigságom okán lettek mindenféle keretbe pakolva őkelmék. Történt ugyanis az, hogy levágtam a kerethez a plasztikból a csíkokat, de a sarkoknál az illesztéseknél nem álltak szépen, azt meg sajnáltam volna, hogy 13 nagy darab plasztikból egybe vágjam ki a téglalapokat- ezért írtam, hogy spórolósra vettem a figurát, és amit itthon találtam abba tettem. Van ebben normális képkeret, Lidl-s papírkeret, és keret nélküli keret.... vagy mi:-)
Elkészült a lila csipkekardigán, a gombolást horgolt rózsákkal oldottam meg.. majd még körbe kell horgolnom, mert a széle befelé göndörödik, remélem egy sor rövidpálca megoldja a problémámat, de majd tavasszal:-)
A miskolci régiségvásáron sikerült a két subapárnát megvennem, mindössze kettőezer forintért és még két subatű is volt hozzá... hát nem megérte? Az egyik már meg van varrva, a másik idő híján vár a sorára.
Kötöttem az unokának kardigánt , és hímeztem a sógornőm anyukájának Katalin napra...
És ami most leköt, szó szerint , az a sálat kötögetése, a bogyós szuper fonalat Anettnál vettem, a ózsaszínből unokának és keresztlánynak készült, a zöldes-kékes-sárgás az enyém lesz:-) Nagyon jó kötni, igazán érdekes a bogyókkal. Gyorsan halad, 3-4 óra alatt kész egy sál, 6 bogyó szélesen kb 180 cm hosszú sál jön ki egy gombolyagból, ami húsz dekás. A fekete Lidl-s fonal, kiegészítve a csíkokkal, hogy mégse legyen egyszínű fekete.
Sokat dolgozom mostanában, itthon is, úgyhogy emiatt van kevés időm írkálni, de nézegetni szoktam ám!
És ha addig nem tudnék blogozni:

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

Tuesday, August 31, 2010

Szőnyeg és egyebek

Az elkészült és készülőben lévő munkák: lányomnak a fürdőszobába horgolt szőnyeg a megunhatatlan technikával, az unokámnak hímzett pacis kép- amin alig-alig kellett valamit kivarrni, és azon belül is sokat csak félöltésekkel, sajna, jobb közeli képet nem tudtam csinálni.
Alul a felvarrt fagombokkal a horgolt kardigánom és két oldalt a most kötés alatt lévő újabb. Hímezni újra a 13 Beauty-t hímezem, terveim szerint most elkészülnek mindannyian és saját , plasztikból készült keretbe kerülnek egy falra szétdobálva- vagy geometrikusan elhelyezve? Ezt még nem tudom, majd kiderül!:-) Kevesebb időm van mostanában kézimunkázni, de azért igyekszem időről-időre jelentkezni, hátha még nézi valaki a blogomat!

Saturday, August 14, 2010


Sziasztok! Megtértem, újra itt! Örülök, ha valakinek hiányoztam! Voltak némi problémáim a fényképezővel, a géppel, és új munkahelyem van, ami a betanulás időszakában elég húzós volt, de most már minden oké. Azért a kézimunkát nem hanyagoltam, a Keresztszemes Magazinba hímeztem a kék anyagon látható tengeralattjárós párnát- nekem párna lett belőle. Horgoltam egy új függönykét, az unokámnak egy kalapot sok-sok virággal. Gondoltam majd amelyik épp illik a ruhájához, azt tesszük rá biztosítótűvel. Horgoltam egy kardigánt is, az még nincsen kész, készítettem rá virágokat, ami remélhetőleg feldobja majd a barna egyhangúságot, meg még az elejét is ki kell találnom, hogy hogyan záródjon. A gombokat már megvettem, fa- hosszúkás, remélhetőleg jól beleakad majd a horgolt akasztó. Elkészült közben egy újabb Lanarte hölgy is, a hölgykoszorút egyben is lefotóztam. Szeretem őket! Ami most készül, az egy boa fonalból kötött kardigán - nem jó kötni, nyúlik, málik az egész, nem tudom, lesz-e belőle hordható darab. Már a kötés része megvan, már "csak" össze kéne horgolni. Hímzésben az unokámnak egy lovas- előnyomott- keresztszemes, alig kell benne valamit kihímezni:-) Majdnem készen van a lányoméknak a fürdőszobába egy szőnyeg, amint valami elkészül, jövök megint. És mivel most van időm -éljen a szabadság - megyek, és megnézem, Ti miket alkottatok, amiket nem láttam!