Keret még nincsen hozzá, világoskék képkeretet szeretnék hozzá venni. Remélem, kapok majd:-)
Fenti fotók a kisszobámról készültek.. nálam volt az összes gyerek:-) Ebben a szobában vannak a játékok a képen látható nagy bödönben, úgyhogy bementek játszani. Egyszercsak a két négyéves jött ki szólni, hogy a kétéves Vivike húz egy szál! fonalat a ládából, mert kilógott. Mondtam, semmi baj, hagy húzza.. na, lehet, hogy ezt nem kellett volna mondani.. Főzés közben gyanúsan nagy volt a csend ahhoz képest, hogy három gyerek volt egyszerre egy légtérben:-) Mentem megnézni, hogy mi is történt.. hát a következőt láttam: mindhárom gyerek békés egyetértésben hajigálja két kézzel a háta mögé a fonalakat a kinyitott ládából:-) Mivel akkor már teljesen mindegy volt, hagytam, hagy szórakozzanak. Csend is volt órákig!:-) Persze én is csendben voltam, mire este mintegy másfél óra alatt rendbe tettem. Egyre jó volt ez a pakolászás: ismét számbavettem, hogy milyen jó sok fonalam van, és rögtön eszembe is jutott, hogy melyikből mit is kéne kötni-horgolni. Mindössze az idő hiánya gátol ezek megvalósításában, remélem ,tényleg megérem a békés nyugdíjas kort, amikor is mindent bepótolhatok, amire most nem jut idő:-)
2 comments:
Szóval lebeg valami cél a szemed előtt: ha kibírod a hét hónapnyi unalmas oszlopot, akkor kapsz egy hónapnyi kevésbé unalmas ruhát, redőkkel :D
A babaköszöntő egy mestermunka!
A gyerekek meg kis ördögök :D
Kedvenc mondásaim egyike: csak az alvó gyerek a jó gyerek (mert akkor ugye nem tud nagy galibát csiálni)! :))
Post a Comment