szazu

Monday, September 21, 2009

Pannon

Most egy olyan bejegyzés következik, ami abszolute nem rám vall, de ezen nagyon felháborodtam és hátha valaki okul belőle:
Az történt, hogy a lányom, aki évek óta előfizetője a Pannon Gsm-nek, vásárolt náluk egy új telefont. A márkája tulajdonképpen mindegy, mert az eljárást sérelmez teljes egészében. A nevezett mobilszolgáltató úgy adta el neki a telefont, hogy tudta, hogy a szoftver nem megfelelő a Pannon hálózatának. Telefonálás közben elnémult, egy mondatot ugye többször is meg kellett ismételni. 3 napos cseregaranciás készülék lévén a lányom visszavitte a telefont. Az üzletben közölték vele, hogy kicserélhetik ugyan, de mindegyik telefon a fent leírt hibával küzd, elküldik Budapestre szoftvercserére, a szoftvercsere időtartama 2! hét. Letelt a kettő hét, közben a lányom az én régi telefonomat használta. Jött egy telefonhívás, hogy nem volt a készülék mellett a garanciajegy, ezért visszaküldik - természetesen kivárva a két hetet. Lányom vissza a boltba a garanciajeggyel - megjegyzem, a készülék átvételekor az ügyintéző mindezt nem hiányolta. A készüléket ezután átvetették vele, majd újra felvették ismét két hetes időtartamra. Jut eszembe, nem is két hét az a két hét, mert szombati napon vitte be a telefont, és közölték, hogy következő hét pénteken viszik Budapestre, és onnan két hét.. Ergo : veszel egy új telefont, és hipp-hopp 5 ! hét után talán használhatod is.Jó, az ügyintéző is ember , őt nem is hibáztatom annyira, mert csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Már az is felháborító a mai világban, hogy tudják, hogy rossz a telefon, tudják, hogy vissza fogja vinni a vásárló és mégis eladják!!! Számomra a következtetés az marad, hogy SEMMILYEN szolgáltatónál nem vásárolok telefont!

1 comment:

Polly said...

Nagyon sajnálom, hogy így jártatok :(
A Pannonnal egyébként nekem is rossz tapasztalataim vannak.
Kb. 8 éve nekem még pannonos előfizetésem volt (lekötve, tehát muszáj volt maradnom), és egyik hónapban csekély 15 ezres telefonszámlát kaptam.
Férjem letolt a beszélőkémért, pedig annyit tuti nem beszéltem, és lekértem egy részletes számlát.
Ugyan tenni semmi nem tudtam ellene, mert ugye nem fogadnak el semmit, ami ellentmond a részletes számlának.
De az kiderült számomra, hogy a rendszeresen hívott (családi, rokoni) számokat sikeresen megsokszorozták a számlámban.
De annyira piti módon, hogy olyankor, amikor vonalas teló mellett ültem a melóban, tehát hülye lettem volna mobilról hívni őket, és anyámék is dolgoztak, tehát nem voltak otthon, 3 órán belül 6 hívást intéztem anyámék felé, és mindegyik legalább 5 perces volt. Oké, hogy ők nem tudhatták, hogy mikor honnan tudok telózni, és anyámék mikor dolgoznak, de legalább azokban az időpontokban sokszoroztak volna, amikor alapból voltak abba az irányba hívásaim.
Úgyhogy amikor 3 hónappal később lejárt a hűségidő, pillanatok alatt felmondtam a szerződést.