szazu

Tuesday, January 27, 2009

Új családtag

Először is dicsekednék a sógornőm munkájával, aki - minő véletlen:-) - tőlem kapta el a keresztszemezés betegségét. Nagyon megtetszett neki a kínai maszk, amit én annak idején a Keresztszemes magazinba hímeztem, így ő is kivarrta, s most már az ő lakásuk dísze is.
Már el is kezdett egy másik képet varrni , egy sárkányt, szintén a magazinból.
És akkor most bemutatom a családunk legújabb tagját, egy 8 hetes bullterrier kiskutyust:

Bemutatkozom: nevem Murphy- merthogy gazdáim ezt találták ki nekem. Hallgatni ugyan még nem hallgatok rá, nézzétek el nekem, még csak 8 hetes vagyok.
Bár játszani nagyon szeretek az új gazdimmal, nem igazán értem, hogy ha ideadja a rágókámat, akkor miért akarja elvenni???
Érdeklődve szemléltem a hozzám látogatók cipőjét, csizmáját, ismerkedem az új szagokkal... hmm ez azt hiszem, büdi volt:-)
Kaptam új kosarat is ,azaz megörököltem Danitól, aki egy yorkie, de sajnos még nem találkoztam vele.. remélem, jól kijövünk majd.
Addig is ide is, oda is pisilek egyet, megjelölöm az ú jterületemet, és élvezem, hogy mindeni szeretget, simogat.. Meg is harapom őket picit örömömben, amit viszont nem néznek jó szemmel. Nem értik, hogy én ezt szeretetből csinálom, azonkívül lehet, hogy még nem érzem, mennyire szabad összekapni az állkapcsomat, de majd ebbe is belejövök egyszer:-) Addig is : vau-vau

4 comments:

Norvég Halász said...

Cuki az eb, bár a bullterrier nem a kedvencem... Megrendszabályoztad végül? :)

helen said...

Nagyon idétlen és nagyon jópofa és tetszik! :D

Azért csak keményen tessék és következetesen bánni vele, csupa szeretettel, mert különben jól a fejére nő a gazdinak. Kié is? :)

szazu said...

A lányomék kutyája.. úgy látszik nem volt elég a 4,5 éves gyerkőc:-)
Tényleg keményen kell vele bánni, mert igen erős kutya.. már most elhúzza a hintalovat a fogaival:-)
Nekem nem kellett megrendszabályozni, érdekes módon nem harapdált, bár odabújt hozzám:-)

Clinique-Bogi said...

A férjem kedvenc kutyafajtája. :-)
Nagyon cuki!