szazu

Tuesday, September 11, 2007

Házikóm


Többekhez hasonlóan én is átköltöztem ide, az előzmények itt láthatóak.
Már meguntam, hogy a fotókat nagyon le kell kicsinyíteni ahhoz, hogy beférjen és mégis látni lehessen belőlük valamit.
Munkaügyben pályázgatok, voltam meghallgatáson is, de hát persze, hogy sokan jelentkeztek, várom, hogy bekerülök-e a második fordulóba. Nem egyszerű:-) De addig is kézimunkázok, pihenek, hátha nemsokára dolgozni kell, és vége a nagy szabadságnak.
A házikóm jelenleg így áll, élvezettel hímezem, mert sok az olyan öltés benne, amit még nem csináltam. Némelyik megizzasztott, bontottam is eleget:-)
Közelebbről így néz ki:
Horgolok is, az augusztusi Fürge Ujjakban találtam egy nagyon jó sálmintát, amit jó hosszúra tervezek, hogy jól bele lehessen burkolózni a hideg napokon. Jelenleg 118 cm hosszú, a szélessége 40 cm. A hosszát még jelentősen növelnem kell a négyzetek szorgalmas horgolásával, aztán körbe kell horgolni, majd jó hosszú rojtokat tenni a két végére.
Jelenleg így néz ki:
Danika- a kis yorkiem- átvette a helyemet, a baj csak az, hogy nem halad az otthagyott kézimunkáimmmal:-)

6 comments:

Unknown said...

Nagyon szép lesz a sálad. Tetszik. Te, nem lehet hogy Danika azért nem halad, mert nem hagytad ott neki a horgolótűt? :-)
erika

szazu said...

De, lehet, hogy azért. Na, majd holnap a kezébe adom! Az egyikbe a horgolótűt, a másikba meg a hímzőt:-)

paradipe said...

Nagyon szépek lesznek és a kutyusod nagyon cuki! :)

Timici said...

Szia Zsu, már jártam ezen az oldaladon még régen, csak elfeljtettem, de most újra megtaláltalak.:) Ha szabad kiteszlek a linkjeim közé.:)
Nagyon jó lett az angyalos képed! tetszik a horgolt sálad is, Kirit nem kezded el???

helen said...

Szazu! Vigyázz, mert ha Dani tűt kap a kezébe, csontokat fog hímezni-horgolni! :D

szazu said...

Timici! Hát persze, hogy szabad kitenni a linket! Előre is köszi!
Helen: azt is hímezhet, én nem bánom, majd jól eladom a kutyás boltba dísznek!:-)